2021. július 9-14. közt rendeztük meg immár 22. nemzetközi gombásztáborunk és mikológiai-etnomikológiai konferenciánk (természettudományi-néprajzi tehát) a László Kálmán Gombászegyesület szervezésében, melynek elnöke alulírott. Ezúttal tehát Bikfalván került rá sor, mintegy 70 állandó és 20 időnként résztvevővel az egész magyar nyelvterületről (a Kárpát-medencéből).

Néprajzi és természettudományi vonatkozású kutatások eredményeit mutattuk be, felmértük a vidék gombavilágát, a mikológia a népi gombászat szempontjait is figyelembe véve.

A rendezvény az alábbiakat tartalmazta: előadások, filmek, kiállítások, versenyek, játékok, gombaismereti túrák igyekeztek kielégíteni a 4 nemzedékből s a romániaiakon kívül az anyaországból is verbuválódott érdeklődőket, résztvevőket (volt vendégünk Angliából s Olaszországból is).

Az előadók közt volt például a Budapestről online előadást tartó dr. Rimóczi Imre egyetemi tanár, nemzetközi hírű mikológus, dr. Benedek Lajos adjunktus Budapestről és dr. Pál-Fám Ferenc egyetemi docens Kaposvárról (utóbbiakMagyar Agrár- és Élettudományi Egyetem oktatói), Fődi Attila Angliából, alulírott a Bukaresti TE tanára és mások.

Fő támogatói voltak: SEPSISZENTGYÖRGY HELYI TANÁCSA, UZON HELYI TANÁCSA. Támogatóink voltak még: Székely Nemzeti Múzeum, Dália kft., BERTIKRIS KFT., Herasib kft. MEDGYES,(a dévai) Corvin Kiadó, COSYS KFT., Globinfo KFT., Nagy László (Sepsiszentgyörgy), Kovászna Megye Tanácsa.Fő házigazdáink voltak: a Mókus, Téglás és a Zöld Diófa Panzió. Rendezvényeink nagy része a bikfalvi kultúrotthonban zajlott (a túrákon kívül persze, a Covid 19 vírus miatt hozott óvintézkedések betartásával).

9-én Ráduly István prefektus nyitotta meg a rendezvényt, üdvözölte házigazdaként a jelenlévőket, majd Várallyai Réka Háromszék és főképp Bikfalva kúriáiról tartott vetített képes előadást,_ Háromszék népi gombászatá ról pedig Zsigmond Győző. Naponta volt legalább 3-4 gombásztúra Háromszéki-havasokban (túravezetőink voltak: Márk Miklós, Damó Lóránt, Szakács Enikő, Boldizsár Álmos, Pál-Fám Ferenc, Kovács Sándor, Zoltán Sándor), azonosítás, gombás játékok gyakorlása, a gombák szépe kiválasztása. Gombás vonatkozású könyve _t (Albert László, Dima Bálint, Finy Péter, Koszka Attila, Benedek Lajos, Pál-Fám Ferenc: Képes gombakalauz / Zsigmond Győző: Gombák a magyar néphagyományban / Fődi Attila, Costa Ioan: Gătind ciuperci sălbatice. Gourmet. Identificări, valorificare culinară/ Erdei gomba receptkönyv. Ínyenc módra. Fajismertetés, kulináris ismertető) mutatott be Benedek Lajos, Fődi Attila, Costa Ioan és Zsigmond Győző).

Előadás naponta volt. A már említetteken kívül például a következők: Rimóczi Imre a _ gombák nemi életé ról, Zsigmond Győző az LKG tavalyi rendezvényeiről , Pál-Fám Ferenc (neki volt záró, összegező előadása is), valamint Benedek Lajos, Fődi Attila és Zoltán Sándor a vidék gombáiról frissen szedett példányok alapján (mikológiai és etnomikológiai vonatkozásokról) tartottak előadást. Megtartatott a Moeszia. Erdélyi Gombász új galambgombás számának és a jövő évi fali gombanaptár nak az ismertetése (Pál-Fám Ferenc, illetve Zsigmond Győző által, a dévai Corvin Kiadónál jelentek meg e kiadványok). A gomba-felismerési verseny (Zoltán Sándor, Soós Barna), a szabadtéri gombás játékok _ (Zsigmond Győző), a hozott gombasavanyúságok versenye is összejött, s a szabad program sem maradt el (ennek keretében Szakács Enikő kúriatúrát vezetett Bikfalván, hol a Bogdán család jóvoltából belülről is szétnézhettünk a példásan rendbe tett épületben, udvarban, kertben). Külön színfoltként került sor gomba témájú festmény, gombapreparátum- és gombafotó-kiállításra (Gerendi Enderle Anikó festményeit, Téglás Zoltán preparátumait és LKG-tagok gombafotóit Márkodi Vera és Ernő rendezte). Átadta a szervező egyesület a Veress Magda-díjat (Márkodi Verának).

Több tanfolyamosunk felkészítése is folytatódott a táborban.

Erdélyi és anyaországi szakemberek segítségével (Pál-Fám Ferenc, Benedek Lajos, Fődi Attila, Fedor Ilona, Zoltán Sándor, Zsitnyányi Ildikó stb.) történt az azonosítás, a terepmunka. Titkárunk Téglás Zoltán volt, a képes fajlista készítője pedig Bélfenyéri Gábor. A táborozók (gyermekek, fiatalok, közép-s idősebb korúak) ez alkalommal is alaposan hozzájárultak a vidék gombavilágának felméréséhez, a vidék népszerűsítéséhez. Az időjárási viszonyok kedveztek is, meg nem is. 200-nál több gombafaj begyűjtése, azonosítása történt meg a táborban és ki is állítottuk feliratozva ezek nagy részét.

Eredményes, örömteli szakmai és baráti rendezvény részesei lehettünk.

Previous Post Next Post

Back to top